Címlap
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját 2015. október 23-án pénteken 15.00 órára a
Kovács István Művelődési Házban az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából tartandó megemlékezésre.
Közreműködnek a Nyáry Pál Általános Iskola irodalmi színpados diákjai, a Nyáry Pál Nyugdíjas Klub és a Hagyományőrző Szeretetcsoport. Ünnepi beszédet mond Mészáros Sándor polgármester. Mindenkit szeretettel várunk!
Tájékoztatjuk kedves lakosainkat, hogy Pogácsás Tibor, településünk országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára 2015. október 20-án (kedden) 17.30 órától fogadóórát tart a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatalban.
Tisztelettel várjuk az érdeklődőket.
Budapesten és Pest megyében több, mint félezer helyrajzi számon nyilván tartott pályázható állami földterülethez juthatnak hozzá a helyben lakó gazdák – jelentette ki Tarnai Richárd mai érdi sajtótájékoztatóján. Pest megye kormánymegbízottja kiemelte, a „Földet a gazdáknak” program keretében kizárólag azok pályázhatnak az állami földekre, akik ténylegesen földművelésből, mezőgazdaságból élnek. A fővárosi és Pest megyei földárveréseket Érden, az Érdi Ipartestület épületében (2030. Alispán utca 8/A.) fogják bonyolítani, a magyar gazdáknak december végéig értékesítik a földrészleteket – mondta Tarnai Richárd.
Nagy tisztelettel és szeretettel várjuk községünk nyugdíjasait és minden kedves érdeklődőt 2015. október 10-én (szombaton) 16.00 órai kezdettel az Idősek Világnapja alkalmából a Kovács István Művelődési Házban tartandó köszöntő műsorunkra. A jó hangulatról Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja gondoskodik.
Köszöntőt mond Mészáros Sándor polgármester. A belépés díjtalan!
Tisztelettel meghívjuk minden kedves lakosunkat az Aradi vértanúk és Batthyány Lajos tiszteletére rendezendő megemlékezésünkre, melyet 2015. október 6-án, kedden 17 órától tartunk a Kovács István Művelődési Házban. Emlékműsort adnak a Nyáry Pál Általános Iskola irodalmi színpados diákjai.
A megemlékezés után fáklyás felvonulással és főhajtással rójuk le kegyeletünket.
Értesítjük Tisztelt Szentimretelepi Lakosainkat, hogy az útépítési munkálatok miatt a mai szemétszállítás elmarad.
A szolgáltató tájékoztatása szerint jövő héten szerdán pótolják az elmaradt szállítást, a kukák mellé kihelyezett zsákokat is elviszik Szentimretelepről.
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017. tanév első félévére vonatkozóan („A” típusú pályázati kiírás). Továbbá Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára („B” típusú pályázati kiírás).
A Képviselő-testület döntése alapján hamarosan megkezdődnek az útfelújítási munkálatok Szentimretelepen. A szeptember 21-ével kezdődő héten a szikkasztó árkok kialakítása, ezt követően pedig az út felületének kiegyenlítő felmarása, majd pedig megerősítése történik meg. A kivitelezővel történt megegyezésünk alapján a munkálatok reggel 8 óra körül kezdődnek, hogy ezen időpont előtt a munkagépek ne akadályozzák a gépjármű forgalmat. A munkálatok végzése közben – a helyszín fizikai adottságai miatt – a munkagépek mellett gép-járművel elhaladni nem tudnak majd, ezért kérjük, hogy – adott esetben – szíveskedjenek a hátsó (Alsónyáregyháza ill. Károlyitelep felé vezető) útvonalakat használni, és a megnövekedett utazási időt is figyelembe venni. A tervezett felújítási munka várhatóan 2015. október közepéig tart. Köszönjük türelmüket és megértésüket!
Ceglédi gyártó nagyvállalat számára munkatársakat keresünk az alábbi munkakörbe:
Betanított munka - gépkezelő
Elvárások:
A Gerje Forrás Nonprofit Kft. tájékoztatása alapján értesítjük Tisztelt Lakosainkat, hogy a 2015. augusztus 26. napjára (szerdára) tervezett hulladékszállítás településünk teljes területén technikai okok miatt elmarad. A szállítás eheti időpontja: 2015. augusztus 28. péntek!
Örömmel hozzuk tudomásukra, hogy augusztus 22-én, szombaton 17 órától ISMÉT BAJNOKI MÉRKŐZÉS lesz a Nyáregyházi Sportpályán!
A nyáregyházi csapat ellenfele az Örkény SE.
A felnőtt jegyár 500, a nyugdíjas jegyár 300 forintba kerül. A belépés hölgyeknek, gyermekeknek ingyenes! Kérünk mindenkit, hogy jöjjenek el, és sportszerű buzdítással segítsék győzelemhez csapatunkat!
Az alábbi, a Pest Megyei Kormányhivatal által összeállított tájékoztatóból részletesen informálódhatnak az érintett állattartók a lóféléket (ló, szamár, öszvér) esetlegesen érintő, felmerült fertőző megbetegedési veszéllyel (fertőző kevésvérűség) kapcsolatosan. A dokumentum a további részletekre kattintva csatolmányként letölthető. Kérjük a tájékoztatás szíves tudomásul vételét.
Néhány meglepetéssel, no és a majdnem hagyományos eredményekkel.
A kispuska 50 m-es pontlövészetben a vándorkupa maradt a tavalyi győztesnél, Miklós Gábornál a klub alelnökénél, míg a pisztoly 25 m-es pontlövészetben gazdát cserélt: idén az első helyet Fadgyas Károly, a klub titkára szerezte meg. A női mezőnyben az 1. hely a fiatal Surman Tímea Anettnek jutott, aki az idei évben csatlakozott tagságunkhoz a fővárosból. A jó hangulatú versenyen Pest megyei és Veszprém megyei versenyzők is részt vettek. A női kispuska lövészetben Kiss Dóri a 3. helyezést, míg a pisztoly lövészetben Simkó István a 2. helyezést érték el. A verseny után a közös estebéden már a következő verseny, a Nyáregyháza Fesztiválon kiosztásra kerülő „Nyáregyháza Lőbajnoka” cím elnyerésének esélyeit latolgattuk.
Szeretettel invitálunk mindenkit a felújított Kovács István Művelődési Házba, hogy együtt szurkoljunk, közösen tekintsük meg az év egyik legjobban várt sporteseményét, a Bajnokok Li-
gája döntőjét június 6-án, szombaton 19 órától!
Minőségi szórakozás, jó hangulat és a következők várnak: projektoros kivetítés, LED TV, büfé.
Tisztelettel várjuk lakosainkat a tavaly felállított Trianoni Emlékmű felszentelésére és koszorúzására 2015. június 4-én (csütörtökön) 18 órától a Kovács István Művelődési Házhoz. Beszédet mond: Mészáros Sándor polgármester
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata és a Beregszászért Alapítvány tisztelettel meghívják Önt és kedves családját 2015. május 29-én (pénteken) 15:00 órakor a Kovács István Művelődési Ház színháztermében tartandó Fedák Sári emléktábla avatásra és az azt követő ünnepi előadásra.
A műsorban fellépnek: Kun Ágnes Anna operaénekes, Nyáry Pál Nyugdíjas Klub, Nyáry Pál Általános Iskola diákjai
Tájékoztatjuk Nyáregyháza Lakosságát, hogy a községben a szelektív hulladékszállítás 2015. májustól az alábbiak szerint történik.
A továbbiakban a szállítás időpontja minden hónap második keddi napja lesz.
2015. május 12., június 9., július 14., augusztus 11., szeptember 8., október 13., november 10., december 8.
Tisztelettel:
Gerje Forrás Kft.
Községünkben az Önkormányzat 10/2006. /VII. 11./ sz. Kt. rendeletének 18. § szerint kerti hulladékot égetni kizárólag keddi és csütörtöki napokon szabad.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen közösségi célt megvalósítani kívánó személyek és csoportok az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak, ezért céljaik megvalósításához kérelemre támogatást nyújt. A kitűzött célok elérése érdekében Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek és egyházak (továbbiakban együtt: civil szervezetek) működésének támogatására a 2/2015 (II. 18.) számú rendelete alapján az alábbi tájékoztatót teszi közzé:
Kérjük a tisztelt közcsatornát használó lakosokat, hogy tartózkodjanak minden vízben oldhatatlan anyag csatornába juttatásától. Használjuk a megépült közcsatorna hálózatot kulturált emberi módon!