Hírek
Az önkormányzat Képviselő-testületének döntése értelmében – a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet megszűnéséig – kizárólag keddi és csütörtöki napokon, valamint minden hónap első szombatján 8.00 és 12.00 óra között ismét lehet kerti hulladékot égetni.
Az avar és kerti hulladék égetése 18. életévét betöltött, cselekvőképes személy által vagy felügyelete mellett, a tűzvédelmi előírások betartásával végezhető úgy, hogy az égetéssel, az égetés hősugárzásával környezeti, vagyoni kár nem okozható és az égetés az emberi egészséget nem veszélyeztetheti, az égetendő anyag az emberi egészségre ártalmas égésterméket kibocsátó anyagot nem tartalmazhat!
Az előírások megszegőivel szemben az elsőfokú tűzvédelmi hatóság a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet alapján 10.000,- forinttól 3.000.000,- forint összegig terjedő tűzvédelmi bírságot szabhat ki.
Zinger Miklós jegyző
Tájékoztatom Nyáregyháza lakosságát, hogy a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatalt érintő koronavírus fertőződéssel kapcsolatban elrendelt járványügyi megfigyelés és karantén miatt a Hivatal 2021. január 20-tól előreláthatólag január 25. napjáig zárva tart.
Zinger Miklós jegyző
Kedves Nyáregyházi Polgárok!
A rövid nappalok és a hosszú sötét esték félreérthetetlenül jelzik az év végének közeledtét. Ez az az időszak, amikor már várjuk az ünnepeket. Az idei év azonban kegyetlen próba elé állított bennünket. A családok, a települések, az ország küzd a járvánnyal. Olyan kihívással kell szembe néznünk, amit eddig csak a filmesek fantáziájában láthattunk. Az advent, a karácsony meghitt pillanatiban gondoljunk mindazokra, akiket elért a járvány, gondoljunk azokra, akik értünk küzdenek. Ha lehet, az ünnepeket töltsük szeretteink körében és a család erejével készüljünk a következő évre. Tavasszal már sikerült, összefogással, együttműködéssel biztosan újra sikerül, legyűrjük a kórt.
Áldott karácsonyt és sikeres, boldog új évet kívánok!
Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő Fidesz-KDNP
önkormányzati államtitkár Belügyminisztérium
Értesítjük Tisztelt Lakosainkat, hogy az ünnepekre való tekintettel – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatalban 2020. december 23. és 2020. december 31. között igazgatási szünetet tartunk, az elektronikus ügyintézés szünetel. Ezen időszakban a halaszthatatlan intézkedést igénylő ügyekben (halálozás, balesetveszély) a 29/690-182-es telefonszámon lehet üzenetet hagyni. Ezt naponta ellenőrizzük, és ennek alapján a szükséges intézkedéseket megtesszük.
Az ünnepek utáni első munkanap a hivatali munkarendben: 2021. január 4. hétfő
2020. november 26-án elfogadásra került Nyáregyháza Nagyközség Településfejlesztési Koncepciója és a Településszerkezeti Terv, valamint a vonatkozó Korm. rendeletben meghatározott, a véleményezési eljárásban érdekelt államigazgatási szervek véleményének kikérésével, a szükséges partnerségi egyeztetések lefolytatását követően kihirdetésre került az önkormányzat 14/2020. (XI. 26.) sz. rendelete Nyáregyháza Helyi Építési Szabályzatáról, mely a "További részletek"-re kattintva érhető el honlapunkon.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt keretében támogatást nyert helyi illegális hulladéklerakók felszámolására.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a nyáregyházi 0224/41 hrsz-ú legelő művelési ágú, 0,1320 ha területű, 0.37 AK értékű, valamint a 0224/43 hrsz-ú legelő művelési ágú, 13,8283 ha területű, 143.33 AK értékű területek haszonbérlet keretében történő művelésére 2025. december 31. napjáig tartó időtartamra. A legkisebb megajánlható haszonbérleti díj évente a mindenkori állami támogatás éves összege. Az ajánlatokat úgy kell benyújtani Nyáregyháza polgármesteréhez, hogy az 2020. december 18. napján 12 óráig megérkezzen. Az Önkormányzat fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására.
Dr. Marjai Viktor címzetes főorvos zártkörű búcsúztatójára 2020. november 14-én 14 órakor kerül sor a Nyáregyházi Köztemetőben ökumenikus szertartás keretében.
Kérünk mindenkit, aki ismerte és szerette, hogy - a korlátozó intézkedések miatt - ebben az időpontban a saját otthonánál emlékezzen fekete szalaggal a kerítésére kötött virággal és egy mellé kihelyezett mécses meggyújtásával. A búcsúztató az internetes közösségi oldalakon élőben közvetítésre kerül.
Értesítjük Tisztelt Lakosainkat, hogy a hulladékszállítást végző DTkH Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatát a hivatali zárvatarrtás ideje alatt a Kft. pilisi irodája látja el az alábbi helyen és időpontokban:
Mély fájdalommal, őszinte megrendüléssel értesültünk mindannyiunk által szeretett és tisztelt háziorvosunk, díszpolgárunk, Dr. Marjai Viktor címzetes főorvos elhunytáról. Életét a gyógyításnak szentelte, embersége, segítőkészsége nem ismert határokat. Imádta Nyáregyházát és az itt élő embereket...
Emléke szívünkben örökké élni fog!
A Monori Járási Hivatal Hatósági Osztálya tájékoztatja nyáregyházi ügyfeleit, hogy az ügysegédi ügyfélfogadás veszélyhelyzetre való tekintettel átmenetileg szünetel.
A járványügyi veszélyeztetettség növekedésére tekintettel, a koronavírus fertőzés terjedésének akadályozása érdekében 2020. november 2. napjától a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatalban az ügyintézés folyamatos lesz, azonban személyes ügyintézés szünetel, kizárólag telefonon illetve e-mailben van lehetőség kapcsolatfelvételre. Ennek biztosítása érdekében a Hivatal bejárata zárva lesz. Egyes, csak személyesen intézhető ügyekben (házasságkötési szándék, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése iránti szándék bejelentése, valamint apai elismerő nyilatkozat megtétele), előzetesen, telefonon egyeztetett időpontban kerülhet sor személyes ügyintézésre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2020.október 8-án jóváhagyta a Nyáregyházi Sportklub Egyesület sportfejlesztési programját, mely alapján tárgyi eszköz beruházás, felújítás jogcímhez kapcsolódóan 5.985.357,- Ft támogatást biztosít.
A program megvalósításához szükséges önrész: 2.565.153,- Ft.
Az idei évben is támogatást nyert az önkormányzat tűzifa beszerzési pályázata, melynek köszönhetően – a Belügyminisztérium által nyújtott vissza nem térítendő támogatás felhasználásával – a rászorulókat, egyedül élő idős embereket fenyegető veszélyhelyzet megelőzésére segítséget tudunk nyújtani a téli időszakban.
Nyáregyháza Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan („A” típusú pályázati kiírás), továbbá
Nyáregyháza Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára („B” típusú pályázati kiírás).
Életének 78. évében elhunyt Lehoczki Pál, Nyáregyháza első szabadon választott polgármestere. Pali bácsi 1990-től két cikluson keresztül irányította településünket. Az általa vezetett testület szervezte meg a rendszerváltás utáni önkormányzati rendszert. Elkötelezetten dolgozott községünk fejlesztéséért, munkája során számos eredményt ért el. Nevéhez fűződik – többek között – a vezetékes telefonhálózat, a gáz és az ivóvízellátás kiépítése. Életében kiemelt helyet foglalt el a sport, 10 évig vezette a helyi egyesületet, melyet polgármesterré választását követően is segített és támogatott.
Lehoczki Pált Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata saját halottjának tekinti.
A DTkH Nonprofit Kft. tájékoztatása alapján értesítjük Tisztelt Lakosainkat, hogy a házhoz menő szelektív hulladékok szállítási rendje az alábbiak szerint változik:
Felhívjuk a Lakosság figyelmét, hogy Nyáregyháza Nagyközségben 2020. október 2-től október 7-ig tüdőszűrést tartunk! A szűrővizsgálat 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal továbbra is ingyenes. 40 éves kor alatt, illetve munkahelyi alkalmassági vizsgálathoz a vizsgálat díja 1700 Ft, mely az OEP által országosan elrendelt összeg. A befizetés a szűrőállomáson kapható csekken történik. A 14-18 év közötti gyermekek szűrése ingyenes, de beutaló, és szülői beleegyező nyilatkozat szükséges. A törvény által kötelezettek, illetve a 18 évnél idősebb tanulóknál, akiknek az oktatási törvény ezt előírja, a vizsgálat természetesen ingyenes.
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatal 2020. évi munkarendjében 2020. augusztus 17-28. napokra igazgatási szünetet rendelt el.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete soron következő, nyilvános ülését 2020. július 28. napján (kedden) 17.30 órakor tartja. A testületi ülés helye: Nyáregyházi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. A javasolt napirendi pontok a "További részletek"-re kattintva olvashatók. A képviselő-testületi ülésre minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk.