Hírek
2013. április 3-án, szerdán, 18 órai kezdettel összevont szülői értekezlet lesz az általános iskolában a jövő tanévi hit- és erkölcstan oktatás bevezetéséről. Az értekezleten minden helyi történelmi egyház képviselteti magát. A tájékoztatás részletes és mindenre kiterjedő lesz. A téma fontosságára való tekintettel az iskola vezetése számít a szülők megjelenésére!
2013. március 18-án egyeztetést folytattunk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóságánál. A megbeszélést Nyáregyháza polgármestere kezdeményezte a településen áthaladó, Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő utak elégtelen állapota, azok teljes felújításának igénye miatt. Az egyeztetésre – a Közút kérésének megfelelően – az előzetesen megbeszélt időpontnál később került sor.
Kattintson a további részletekre a csatolmány letöltéséhez.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki Pest megye területére március 26-án, kedden éjfélig. Az előrejelzés szerint erős hófúvás várható, a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet és 24 óra alatt akár 10 centimétert megahaladó friss hó hullhat.
A Nyáregyházi Polgármesteri Hivatal március 29-ig várja a lakosok véleményét elsősorban a településfejlesztési feladatok, lakossági igények vonatkozásában. A februári NyárfaLevél-ben megjelent kérdőív 46 elképzelést tartalmaz, melyeket 1-től 5-ig terjedő skálán rangsorolhatnak a fontosság alapján. Lehetőségük van a listát saját ötlettel is kiegészíteni. Az űrlapokat névtelenül kell kitölteni, és leadni a Polgármesteri Hivatalban. Ha nem szeretnék a kérdőívet az újságból kivágni, akkor a Hivatalban lefénymásoljuk azt, így az eredeti az újságban maradhat.
Nyáry Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
magyar – történelem szakos tanár
munkakör betöltésére.
A Nyáry Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
matematika – fizika szakos tanár
munkakör betöltésére.
Tisztelettel hívjuk és várjuk a Lakosságot 2013. március 15-én, pénteken 16.00 órától a Nyáry Pál Általános Iskola és A.M.I. aulájában tartandó ünnepi megemlékezésre! Az Ünnepségen műsort adnak a Nyáry Pál Általános Iskola és A.M.I. diákjai, fellép a Nyáregyházi Nóta- és Népdalkör és a Hagyományőrző Szeretetcsoport. Ünnepi beszédet mond Mészáros Sándor polgármester, valamint átadásra kerül a „Nyáregyháza Díszpolgára” cím.
64 lakos írta alá azt a levelet, melyben a felsőnyáregyházi utak állapotának javítását kérik a polgármestertől ill. a képviselő-testülettől. Az önkormányzat - a lehetőségeihez mérten - mindent elkövet annak érdekében, hogy javuljon a közlekedés biztonsága, és az utak minősége, azonban saját fenntartású útjai karbantartását is nehezen tudja megoldani. Kattintson a "További részletek"-re a levelek elolvasásához!
Mától 7,8 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők az agrártevékenységük diverzifikálásához (agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához). A pályázó akkor támogatható, ha az éves bruttó árbevétele legfeljebb 2 millió euró (kb. 600 millió forint), illetve 2011-ben a bruttó árbevételének több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott.
Nyáregyháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli, nyilvános ülését
2013. február 22-én (pénteken) 17.00 órára
hívom össze.
A testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
Nyáregyháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak, ezért e szervezetek működéséhez támogatást nyújt. Az önkormányzati támogatás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek pártpolitikától mentes társadalmi szerepvállalásának segítése, az önkormányzat és a civil társadalom, valamint egyházak közötti partneri viszony és munkamegosztás előmozdítása.
A kitűzött célok elérése érdekében Nyáregyháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek és egyházak (továbbiakban együtt: civil szervezetek) működésének támogatására a 6/2010 (III. 10.) számú rendelete alapján az alábbi pályázati kiírást teszi közzé:
M E G H Í V Ó
Nyáregyháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete soron következő, nyilvános ülését
2013. február 12-én (kedden) 17.00 órára
hívom össze.
A testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
M E G H Í V Ó
Nyáregyháza Község Önkormányzat Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottsága soron következő ülését
2013. február 11-én (hétfőn) 18.00 órára
hívom össze.
Felhívás
valamennyi földhasználó számára
A földhasználati nyilvántartás teljes körűvé tétele érdekében a Magyar Országgyűlés döntése alapján módosult a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény. A 2013. január 1-ével hatályba lépett rendelkezés értelmében már nem kizárólag az 1 hektárt meghaladó termőföldterületet használó, hanem
valamennyi földhasználó köteles bejelenteni a használatát
a területileg illetékes járási földhivatalnál.
Az Önkormányzati Adóhatóság 2012 májusa óta – az elfogadott törvényi szabályozásnak megfelelően – negyedévente közzéteszi a nyáregyházi adósok listáját. A tavalyi év végén elfogadott törvénymódosítás értelmében január 1-től magánszemélyek esetében az 50.000, vállalkozások esetében a 100.000 forintot elérő, 90 napon keresztül folyamatosan fennálló tartozással rendelkezők nevét, lakóhelyét, adóazonosító számát és a tartozás összegét tehetik közzé az önkormányzatok.
Pest Megyei Kormányhivatal
Monori Járási Hivatala részéről
TÁJÉKOZTATJUK ÖNÖKET, HOGY A
MONORI OKMÁNYIRODA
2013. FEBRUÁR 1-TŐL
800 – 2000
ÓRA KÖZÖTT VÁRJA AZ ÜGYFELEKET.
Monori Rendőrkapitányság illetékességi területén előforduló bűncselekmények közül most a gépjárműlopásokra és az ehhez kapcsolódó rongálásokra, alkalmi lopásokra kívánjuk felhívni a figyelmet.
Idén szeptemberben ismét megrendezzük a Nyáregyházi Falunapokat. Várjuk véleményüket, ötleteiket, hozzászólásaikat ezen a honlapon és a község facebook oldalán is.
Elindítottunk egy szavazást, hogy megtudjuk: kit szeretnének a legtöbben fellépőként meghívni településünkre. Válassza ki kedvencét, szavazzon Ön is február 10-ig. Értékelhető szavazatmennyiség esetén a szervezők felveszik a kapcsolatot az előadóval.
Nyáregyháza Község Önkormányzat Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottsága soron következő ülését
2013. január 21-én (hétfőn) 18.00 órára
hívom össze.
Nyáregyháza Község Önkormányzat Humán Bizottsága soron következő ülését
2013. január 22-én (kedden) 16.00 órára
hívom össze.
Nyáregyháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete soron következő, nyilvános ülését
2013. január 22-én (kedden) 17.00 órára
hívom össze.
A testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
Oldalak
