Címlap
Tájékoztatjuk a lakosságot az érvényben lévő, és a veszélyhelyzetben 2020.05.20-án meghozott további intézkedésekről:
• A Nyáregyházi Napsugár Óvoda továbbra is kizárólag napközbeni felügyeletet biztosít a közzétett tájékoztató szerint, az intézményben nem biztosított az óvodai nevelés a rendkívüli szünet időtartama alatt.
• Az óvodás- és iskoláskorú gyermekek részére a napi főétkezést (ebédet) továbbra is csomagolt formában, kiszállítással biztosítjuk június 15-ig. Ezt követően a szünidei gyermekétkeztetés a korábban kialakított rend szerint történik.
• A polgármesteri hivatalban a személyes ügyfélfogadás továbbra is szünetel.
• A szájmaszk viselésére vonatkozó önkormányzati rendelkezés 2020. május 23-tól visszavonásra kerül. A továbbiakban a központi szabályokat kell betartani, tekintve hogy a 168/2020. (IV. 30.) Kormány rendelet előírja az üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszköz (például orvosi maszk, sál, kendő) viselését.
• A felsőnyáregyházi „Tófenék” játszótér 2020. május 21-től ismét használható, az alsónyáregyházi pedig – a szükséges karbantartási munkálatok elvégzését követően – 2020. június 6-tól vehető ismét birtokba.
• A Kovács István Művelődési Házat és az Idősek Napköziotthonát továbbra sem biztosítjuk rendezvények, összejövetelek megtartásához.
• A Baranyi Ferenc Könyvtár és a Kaszner Margit Múzeum továbbra is zárva tart.
• Az önkormányzati kisbusz szolgáltatás továbbra is szünetel.
• Továbbra is érvényben van az a kormányzati rendelkezés, miszerint a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet kizárólag 9.00 óra és 12.00 óra között látogathatja, és a korhatár alattiak ezen időtartam alatt nem.
• A vendéglátóhelyeken (pl. étterem, kávézó, cukrászda, büfé, presszó) megengedett a tartózkodás és a fogyasztás az asztaltársaságonként értendő legalább 1,5 méter védőtávolság megtartása mellett.
Tájékoztatás a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről
A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény (továbbiakban: Törvény) 400-407. § alapján, néhány engedélyköteles tevékenység bejelentés alapján gyakorolható.
Ellenőrzött bejelentés teendő a jegyző hatáskörébe tartozó alábbi ügyekben:
- kereskedelmi működési engedély,
- telepengedély,
- zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos hatósági engedély,
- jegyző engedélyéhez kötött kutak kivitelezéséhez, létesítéséhez, fennmaradásához
engedély kiadásával kapcsolatos ügyek.
Tájékoztató a 40/2020. (III. 11.) kormányrendelettel elrendelt veszélyhelyzet időtartama alatt érvényben lévő rendkívüli szünetben biztosított óvodai napközbeni felügyeletről: Az óvodai ügyeletet munkanapokon azon fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára kell biztosítani, akiknek a szülője vagy más törvényes képviselője igényli. Az ügyeletet a Nyáregyházi Napsugár Óvoda nyitvatartási idejében reggel 6 órától 17 óráig biztosítja.
Tájékoztató a kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt, azzal összefüggésben megváltozott élethelyzetbe került nyáregyházi lakosok részére biztosított étkezésről: Nyáregyháza Nagyközség Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján kérelemre napi egyszeri meleg ételt biztosít annak a nyáregyházi lakosnak, aki a kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt munkahelyét elveszítette, vagy munkavégzésre irányuló jogviszonya fennállása mellett fizetés nélküli, vagy csökkentett fizetéssel járó távollétre kényszerült, feltéve, hogy családja egy főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum összegének 300 %-át. Az egy főre jutó jövedelem számításánál nem vehető figyelembe a gyermekétkezésre jogosult gyermek. A jogosultságot a jogviszonyt megszüntető irat, vagy a távollétet elrendelő munkáltatói intézkedés, vagy megállapodás benyújtásával kell igazolni. A család jövedelme munkáltatói igazolással, megállapodással, vagy a járási hivatal álláskeresési támogatásról, vagy aktívkorúak ellátásról szóló igazolásával igazolható. Az étkezés biztosítása két hónap időtartamra történik, mely kérelemre két hónappal többször is meghosszabbítható.
Nyáregyháza Nagyközség Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértésévé minősítette azt, ha bárki a kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt a tulajdonában, használatában, bérletében lévő ingatlanon kívül (közterületen, közösség elől el nem zárt területen, különösen a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 27. pontja szerinti üzletben) védőfelszerelés (az orrot és a szájat egyaránt lefedő szájmaszk, ennek hiányában annak rendeltetését, funkcióját betöltő egyéb textileszköz) viselése nélkül tartózkodik.
A szabály megszegőjével szemben a közterület-felügyelő 5.000 forinttól 50.000 forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, közigazgatási eljárás lefolytatása esetén pedig 150.000 forintig terjedő közigazgatási bírság szabható ki.
Kérjük Nyáregyháza lakosait, hogy a saját és a közösség érdekében tartsák be a védőfelszerelés viselésére vonatkozó tanácsokat és előírásokat!
A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében 2020. március 16-tól visszavonásig a háziorvosi rendelőben a következő működési rend lép életbe:
A rendelő várótermében egy időben MAXIMUM 1-1 FŐ TARTÓZKODHAT! Csak a sürgős, halasztást nem tűrő esetekben jöhetnek be a betegek kézmosás után vizsgálatra.
A nem sürgős esetek telefonon kérhetnek tanácsot, receptfelírást – személyes megjelenésükre most nincs lehetőség. 2020.03.11-től a jogosítványok és a szakorvosi javaslatok meghosszabbításra kerültek.
Légúti fertőzésben szenvedő vagy lázas beteg, ill. koronavírusos beteggel kapcsolatba került beteg nem jöhet be a váróterembe! Koronavírusra gyanús beteg rendelői/otthoni vizsgálata TILOS! Koronavírusra nem gyanús beteg otthoni vizsgálata kerülendő, ellátásuk távkonzultáció útján történik!
A rendelő vezetékes száma: 06 (29) 490-016 (rendelési időkben)
Hívható a rendelő új telefonszáma is: 06 (30) 298-9980
Elérhető hétfőtől-csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-14 óráig.
A rendelő új e-mail címe a betegekkel való kapcsolattartáshoz: nyaregyhazarendelo@gmail.hu
A koronavírus fertőzés terjedésének akadályozása érdekében a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatalban bevezetett személyes ügyintézés szüneteltetés időtartama alatt a felmerülő ügyek kérelemnyomtatványait az alábbi linkeken érhetik el:
Adóügyek: http://nyaregyhaza.hu/polgarmesteri-hivatal/letoltheto-nyomtatvanyok/adougyek
Egyéb közigazgatási ügyek: http://nyaregyhaza.hu/polgarmesteri-hivatal/letoltheto-nyomtatvanyok/kozigazgatasi-ugyek
Az ügyük indításához szükséges kérelemnyomtatványt szíveskedjenek letölteni, kitölteni és aláírva, telefonos elérhetőséget megjelölve – a szükséges (pl. jövedelemigazolás) mellékletekkel együtt – a Hivatal bejáratánál elhelyezett „Levelek” feliratú gyűjtődobozba dobva eljuttatni az ügyintézőkhöz.
Aki nem rendelkezik a fentiekhez szükséges eszközökkel (pl. nyomtatóval), az a 06 (29) 690-180 telefonszámon indíthatja az ügyintézést. A kapcsolt ügyintéző kitölti a kérelemnyomtatványt, tájékoztat a csatolandó mellékletekről, melyeket 8 napon belül – az indított ügyet megjelölő, aláírt kísérőlevéllel együtt – szintén a Hivatal bejáratánál elhelyezett „Levelek” feliratú gyűjtődobozba dobva kell benyújtani.
A kérelmek elbírálása a szokott rendben történik. Együttműködésüket köszönjük!
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 65. § (1) bekezdése, valamint a 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja alapján azt, aki fertőzőtt területről érkezik haza Magyarországra és vele szemben COVID-19 fertőzés gyanúja nem merül fel, az illetékes járási hivatal járványügyi megfigyelés vagy járványügyi zárlat alá helyezi.
A járványügyi megfigyelés az érintettre kötelezettségeket ró, ennek egyik legalapvetőbb eleme, hogy a megfigyelés időtartama alatt köteles otthonában tartózkodni, azt nem hagyhatja el, valamint otthonában vendégeket nem fogadhat.
Az érintett köteles a részére átadott figyelmeztető feliratot tartózkodási helyének bejárati ajtaján (mindenképp közterületről jól látható helyen) elhelyezni. Ez ad tájékoztatást arról, hogy ezekbe az ingatlanokba, az ott élőkhöz már csak a járványügyi szakemberek léphetnek be.
Településünkön eddig 2 esetben rendelt el a hatóság járványügyi megfigyelést, és várhatóan jelentősen növekedni fog azon ingatlanok száma, melyekre kikerül majd a mellékelt képen látható jelzés.
Kérjük Nyáregyháza lakosságát, hogy fokozottan figyeljenek a karanténnal kapcsolatos szabályok betartására!
Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy a Monori Rendelőintézet rendkívüli működési rendje a csatolmányokban elérhető a "További részletek"-re kattintva.
A veszélyhelyzetben meghozott - 2020.03.17-én Nyáregyháza Nagyközség facebook oldalán közzétett - intézkedéseket a "További részletek"-re kattintva olvashatják honlapunkon, valamint letölthetik PDF formátumban is.
Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztésének eredményeként Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatánál bevezetésre került az ASP Elektronikus Fizetési Szolgáltatás (ASP e-fizetés).
Az ASP e-fizetés bevezetésével az E-Önkormányzat portálra (https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap) történő bejelentkezést követően az adózó Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának adóhatóságához tartozó adókötelezettségét elektronikus úton teljesítheti, az interneten keresztüli bankkártyás fizetés segítségével.
Az E-önkormányzat portál (Portál) az ASP rendszert igénybe vevő települések ügyfelei számára biztosít elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat.
Személyes megjelenés, postai sorban állás nélkül küldhetik be kérelmeiket, bevallásaikat, ellenőrizhetik adószámla kivonatukat, feldolgozott bevallásaikat megtekinthetik és ingyenesen fizethetnek bankkártyával adót, díjat, illetékeket a kiválasztott önkormányzatnál.
Tisztelt Nyáregyházi Lakosok!
Mint ismert, Magyarország Kormánya veszélyhelyzetet hirdetett ki, mivel a koronavírus fertőzés lehetősége elérte az országot. Tömeges megbetegedések eddig nem fordultak elő, de hogy ez Nyáregyháza esetében így is maradjon, szükséges néhány megelőző intézkedés megtétele, melyet Nyáregyháza Nagyközség Képviselő-testülete az alábbiak szerint hagyott jóvá:
1. A Nyáregyházi Polgármesteri Hivatalban az ügyintézés folyamatos, azonban a személyes ügyintézés szünetel, kizárólag telefonon illetve e-mailben van lehetőség kapcsolatfelvételre.
Telefonszám: +36 (29) 690-180; E-mail: hivatal@nyaregyhaza.hu
Ennek biztosítása érdekében a Polgármesteri Hivatal bejárata zárva lesz.
Egyes, csak személyesen intézhető ügyekben (házasságkötési szándék, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése iránti szándék bejelentése, valamint apai elismerő nyilatkozat megtétele) előzetesen, telefonon egyeztetett időpontban kerülhet sor személyes ügyintézésre.
Az egyéb ügyek beadványait a Hivatal bejáratánál elhelyezett „Levelek” feliratú gyűjtődobozba dobva juttathatják el az ügyintézőkhöz.
2. A Nyáregyházi Napsugár Óvoda működése folyamatos, azonban a szülők az intézmény épületeibe nem léphetnek be, a gyermekeik átöltöztetéséről, a higiénés szükségletek megoldásáról – melyekhez a szükséges eszközök rendelkezésre állnak – az óvoda dolgozói gondoskodnak. A gyermekeket az óvodába bevinni
6.00 órától 8.00 óráig, az óvodából elvinni 12.30 és 13.00 óra között, valamint 15.00 óra után lehet.
Ezen időszakokon kívül az intézmény a gyermekeket nem fogadja és nem adja ki.
Azok a szülők, akik gyes, gyed, főállású anyaság, vagy egyéb ok miatt otthon vannak, ne vigyék gyermekeiket óvodába.
3. Az orvosi rendelőkben és a védőnői tanácsadó helyiségnél is szükséges korlátozni a zárt térben együtt tartózkodók számát, ezért a váró- és rendelőhelyiségekben egyidejűleg három ellátandó tartózkodhat (gyermekorvosi rendelésen ill. védőnői tanácsadáson három gyermek, valamint egy-egy kísérő szülőjük).
Várakozni az e célra kialakított helyen kell, egymástól megfelelő távolságot (1-2 méter) tartva.
A váróterembe az ellátandó személyek egyszerre léphetnek be, és egyszerre távozhatnak, a várakozási idő alatt megfelelő távolságot kell tartaniuk egymástól.
Az ellátás igénybevételének feltétele az egészségügyi dolgozók által biztosított tisztálkodó, fertőtlenítő szerek használata a vizsgálat előtt.
4. Az iskolában és az óvodában étkező gyermekek étkezés igényével kapcsolatos változásokat személyesen nem, kizárólag telefonon lehet bejelenteni minden nap 9.00 óráig az alábbi elérhetőségen:
Óvoda: +36 (29) 490-015 ill. +36 (29) 490-209
Iskola: +36 (30) 621-3994 – Revákné Serfőző Mónika
Az intézményekben található konyha és étkező helyiségekbe a szülők nem léphetnek be.
5. Javasoljuk, hogy a településen kialakított játszótereket ne használják, mivel azok folyamatos fertőtlenítése nem megoldható.
Fenti intézkedések 2020. március 16. napján 6.00 órától lépnek hatályba és visszavonásig érvényesek.
Kérjük Lakosainkat, hogy a mindennapjaikban alkamazzák a higiénia alapvető szabályait, felelős hozzáállásukkal és együttműködésükkel segítsék a járvány helyi kialakulásának megelőzését!
A Kormány a koronavírus tömeges elterjedésének megelőzése érdekében veszélyhelyzetet hirdetett, a nyáregyházi képviselő-testület pedig további, településszintű intézkedések bevezetéséről döntött.
A rendkívüli jogrend elrendelésével számos intézkedés lépett életbe, melyek betartása mindenki számára kötelező!
Önkormányzatunk továbbra is az Operatív Törzs, valamint a Kormány által megfogalmazott irányelveket követi a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban, és minden szervezettől, intézménytől, közösségtől, valamint magánszemélytől ugyanezt kéri.
Kulcsfontosságú, hogy a vírus terjedését minden eszközzel lassítsuk, ezért kérjük a Lakosságot, hogy az Operatív Törzs ajánlásait, előírásait maradéktalanul tartsa be, valamint kiemelten figyeljen a szokásos higiéniás szabályok betartására.
Kérjük, hogy a mellékelt tájékoztatókat szíveskedjenek minél több helyen megosztani, és az abban foglaltakat saját maguk, családtagjaik, embertársaik érdekében maradéktalanul betartani, valamint erre figyelmeztetni a környezetükben élőket!
Tegyünk meg mindent biztonságunk, egészségünk és a környezetünkben elők védelme érdekében!
Részletesebb információkért keresse fel a koronavirus.gov.hu weboldalt!
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. március 12. napján (csütörtökön) 17.00 órától rendkívüli képviselő-testületi ülést tart. A testületi ülés első napirendi pontja: településszintű intézkedések bevezetése a Covid-19 járvánnyal kapcsolatban.
A magánszemélyek kommunális adójának mértéke 2020-ban nem változott. Az adó éves mértéke építmény és lakásbérleti jogviszony esetében 10.000 Ft, telek tulajdon után 8.000 Ft-ot kell fizetni. Az idei évre megállapított kommunális adó I. félévi részletét 2020. március 16-ig, II. félévi részletét 2020. szeptember 15-ig lehet adópótlék-mentesen megfizetni. Fontos tudni, hogy építmény, illetve telektulajdonos esetén az adó alanya az, aki az év első napján az építmény, illetve a telek tulajdonosa. Az adózóknak az adókötelezettséget érintő változásról bejelentést kell tenni annak keletkezésétől számított 15 napon belül. Továbbra is mentesülnek a kommunális adó megfizetése alól azok a 70 éven felüli egyedülálló magánszemélyek, akik a mentességre irányuló igényüket változás bejelentő nyomtatványon jelzik a Polgármesteri Hivatal felé. A bejelentést az erre a célra szóló nyomtatványon, írásban kell megtenni, amely igényelhető a Polgármesteri Hivatalban, illetve letölthető településünk honlapjáról. Adómérték változás esetén, a gépjárműadó I. félévi részlete a 2020. évi határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül, II. félévi részlete 2020. szeptember 15-ig fizethető meg adópótlék-mentesen. Amennyiben a gépjármű adómértéke 2020. január 1-jén nem változik, az adó I. félévi részletét 2020. március 16-ig, II. félévi részletét 2020. szeptember 15-ig kell megfizetni. Az adómérték változással nem érintett gépjárművek adójáról az adózó értesítést kap. Kérjük a tulajdonosokat, hogy gépjárműveik tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentésének ügyében a Pest Megyei Kormányhivatal Monori Járási Hivatal Okmányirodáját szíveskedjenek felkeresni.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata értesíti a hozzátartozókat, hogy a temető és temetkezés rendjéről szóló 7/2005. (X.27.) sz. rendelet értelmében a köztemetőben a sírhely újraváltásának lehetőségei a következők. A temetési hely feletti rendelkezési jogot az gyakorolja, aki a temetési helyet megváltotta. A rendelkezési jog időtartama a megváltás napjától számított 25 év, urnafal esetén 20 év. A temetési hely feletti rendelkezési jog meghosszabbítható, újraváltáskor elsőbbséget élvez az eltemettető, vagy közeli hozzátartozója. A meghosszabbítás időtartama a rendeletben rögzített időtartam (25 év).
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen közösségi célt megvalósítani kívánó személyek és csoportok az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak, ezért céljaik megvalósításához kérelemre támogatást nyújt. A kitűzött célok elérése érdekében Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek és egyházak (továbbiakban együtt: civil szervezetek) működésének támogatására a 2/2015 (II. 18.) számú rendelete alapján az alábbi tájékoztatót teszi közzé:
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak, ezért e szervezetek működéséhez támogatást nyújt. Az önkormányzati támogatás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek pártpolitikától mentes társadalmi szerepvállalásának segítése, az önkormányzat és a civil társadalom, valamint egyházak közötti partneri viszony és munkamegosztás előmozdítása. A kitűzött célok elérése érdekében Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek és egyházak (továbbiakban együtt: civil szervezetek) működésének támogatására a 2/2015 (II. 18.) számú rendelete alapján a 2020. évre, az alábbi pályázati kiírást teszi közzé: