Hírek
Az idei évben is támogatást nyert az önkormányzat tűzifa beszerzési pályázata, melynek köszönhetően – a Belügyminisztérium által nyújtott vissza nem térítendő támogatás felhasználásával – a rászorulókat, egyedül élő idős embereket fenyegető veszélyhelyzet megelőzésére segítséget tudunk nyújtani a téli időszakban.
Nyáregyháza Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan („A” típusú pályázati kiírás), továbbá
Nyáregyháza Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára („B” típusú pályázati kiírás).
Életének 78. évében elhunyt Lehoczki Pál, Nyáregyháza első szabadon választott polgármestere. Pali bácsi 1990-től két cikluson keresztül irányította településünket. Az általa vezetett testület szervezte meg a rendszerváltás utáni önkormányzati rendszert. Elkötelezetten dolgozott községünk fejlesztéséért, munkája során számos eredményt ért el. Nevéhez fűződik – többek között – a vezetékes telefonhálózat, a gáz és az ivóvízellátás kiépítése. Életében kiemelt helyet foglalt el a sport, 10 évig vezette a helyi egyesületet, melyet polgármesterré választását követően is segített és támogatott.
Lehoczki Pált Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata saját halottjának tekinti.
A DTkH Nonprofit Kft. tájékoztatása alapján értesítjük Tisztelt Lakosainkat, hogy a házhoz menő szelektív hulladékok szállítási rendje az alábbiak szerint változik:
Felhívjuk a Lakosság figyelmét, hogy Nyáregyháza Nagyközségben 2020. október 2-től október 7-ig tüdőszűrést tartunk! A szűrővizsgálat 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal továbbra is ingyenes. 40 éves kor alatt, illetve munkahelyi alkalmassági vizsgálathoz a vizsgálat díja 1700 Ft, mely az OEP által országosan elrendelt összeg. A befizetés a szűrőállomáson kapható csekken történik. A 14-18 év közötti gyermekek szűrése ingyenes, de beutaló, és szülői beleegyező nyilatkozat szükséges. A törvény által kötelezettek, illetve a 18 évnél idősebb tanulóknál, akiknek az oktatási törvény ezt előírja, a vizsgálat természetesen ingyenes.
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatal 2020. évi munkarendjében 2020. augusztus 17-28. napokra igazgatási szünetet rendelt el.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete soron következő, nyilvános ülését 2020. július 28. napján (kedden) 17.30 órakor tartja. A testületi ülés helye: Nyáregyházi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. A javasolt napirendi pontok a "További részletek"-re kattintva olvashatók. A képviselő-testületi ülésre minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk.
Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy a képviselő-testület a legutóbbi ülésén döntést hozott egyes veszélyhezeti intézkedések feloldásáról. Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete figyelemmel a Magyarországot érintő járványügyi veszélyeztetettség enyhülésére, a kihirdetett veszélyhelyzet alatt elrendelt alábbi korlátozásokat a határozatban megfogalmazott feltételekkel 2020. július 1. napjától feloldja:
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Monori Járási Hivatal Kormányablak ügyfélfogadási ideje 2020. július 6-tól az alábbiak szerint változik.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2020. március 11. és július 3. napja között lejáró okmányok Magyarország területén 2020. december 15-ig érvényesek!
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete soron következő, nyilvános ülését 2020. június 30. napján (kedden) 17.00 órától tartjuk. A testületi ülés helye: Nyáregyházi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata 2020. június 29-től 2020. augusztus 31-ig gyermekfelügyeletet biztosít azon nyáregyházi lakóhelyű általános iskolás gyermekek számára, akiknek szülei munkavégzésük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A nyári felügyelet, valamint a gyermekek részére biztosított déli meleg főétkezés térítésmentes.
A nyári napközbeni gyermekfelügyeletet a honlapról letölthető, vagy a Nyáregyházi Polgármesteri Hivataltól a 06 (29) 690-180 telefonszámon kérhető nyomtatványon lehet igényelni.
A kérelemhez az alábbi mellékleteket kell csatolni:
- munkáltatói igazolás, amennyiben a szülő rendelkezik munkahellyel;
- az egyéb ok fennállásának igazolását;
Az aláírt kérelmet a mellékletekkel együtt az igazgatas@nyaregyhaza.hu címre kell megküldeni, vagy a Hivatal bejáratánál elhelyezett levélszekrényben kell elhelyezni.
A kérelmeket Nyáregyháza Nagyközség polgármestere bírálja el, és a döntésről értesítést küld a kérelemben megadott e-mail címre.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata a nyáregyházi lakóhelyű gyermekek részére a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/c. §-a szerinti szünidei gyermekétkeztetést, azaz a déli meleg főétkezést 2020. június 16. napjától 2020. augusztus 31. napjáig ingyenesen biztosítja.
A szünidei étkezést a honlapról letölthető, vagy a Nyáregyházi Polgármesteri Hivataltól a 06 (29) 690-180 telefonszámon kérhető nyomtatványon kell igényelni. Az aláírt kérelmet a mellékletekkel együtt az igazgatas@nyaregyhaza.hu címre kell megküldeni, vagy a Hivatal bejáratánál elhelyezett levélszekrényben kell elhelyezni.
A kérelmeket Nyáregyháza Nagyközség polgármestere bírálja el, és a döntésről értesítést küld a kérelemben megadott e-mail címre.
A járványügyi veszélyeztetettség enyhülésével 2020. július 2. napjától – biztonsági korlátozásokkal – újra lesz lehetőség a személyes ügyfélfogadásra a Nyáregyházi Polgármesteri Hivatalban.
Tekintettel arra, hogy a járványügyi veszélyeztetettség bár enyhült, de nem szűnt meg, kérjük, hogy elsősorban továbbra is az elektronikus ügyintézés, valamint az ellenőrzött bejelentés lehetőségével éljenek.
Személyes ügyintézésre a 06 (29) 690-180 telefonszámon előre egyeztetett időpontban van lehetőség, a hivatalba való belépéshez szükséges az időpontfoglalást visszaigazoló e-mail bemutatása. A Hivatalban kötelező kézfertőtlenítő és maszk használata, és kérjük, hogy az ügyintézésre egyedül érkezzenek.
Fenti szabályok vonatkoznak
- a DTKH ügyintézője (minden páros héten hétfőn, 14.00-17.00 óráig, az első időpont: 2020. július 6. hétfő),
- a Falugazdász (minden csütörtökön 8.00-12.00 óráig, az első időpont: 2020. július 2. csütörtök),
ügyfélfogadására is!
Együttműködésüket köszönjük!
Az Országgyűlés döntésének értelmében 2023. december 31. napja lesz az engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően létesített fúrt és ásott kutak bejelentésének határideje. A szabályozás értelmében, aki ezen időpontig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül fúrt vagy ásott kútra, annak 2024. január 01. napját követően vízgazdálkodási bírságot kell fizetnie.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2020.05.31-én jóváhagyta a Nyáregyházi Sportklub Egyesület sportfejlesztési programjának szakmai tartalmát és költségvetését, mely alapján az utánpótlás-nevelés feladatainak ellátására 3.800.000 Ft támogatást biztosít.
A program megvalósításához szükséges önrész 422.222 Ft.
Nyáregyháza belterületén a készülő kerékpársávok burkolatjel festését 2020.05.26-án végzi a kivitelező cég.
Ezen a napon reggel 7 és este 5 óra között az út mellett kialakított parkolóhelyek szakaszosan lezárásra kerülnek és a parkolóhelyeken a megállás időszakosan nem lesz lehetséges.
Kérjük, hogy a közlekedés során figyeljék a lezárásokat és gépjárművel ne hajtsanak keresztül a lezárt területeken.
Tájékoztatjuk a tisztelt Szülőket, hogy a Nyáregyházi Napsugár Óvoda 2020. május 25. napjától (hétfőtől) a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működik, a rendkívüli szünet megszűnik!
Az intézmény a gyermekeket az óvodai nevelésben való részvétel jogszabályi feltételei szerint fogadja, a szülőknek az óvodai foglalkozáson részt venni köteles gyermek óvodába járásáról gondoskodnia kell!
Tájékoztatjuk a lakosságot az érvényben lévő, és a veszélyhelyzetben 2020.05.20-án meghozott további intézkedésekről:
• A Nyáregyházi Napsugár Óvoda továbbra is kizárólag napközbeni felügyeletet biztosít a közzétett tájékoztató szerint, az intézményben nem biztosított az óvodai nevelés a rendkívüli szünet időtartama alatt.
• Az óvodás- és iskoláskorú gyermekek részére a napi főétkezést (ebédet) továbbra is csomagolt formában, kiszállítással biztosítjuk június 15-ig. Ezt követően a szünidei gyermekétkeztetés a korábban kialakított rend szerint történik.
• A polgármesteri hivatalban a személyes ügyfélfogadás továbbra is szünetel.
• A szájmaszk viselésére vonatkozó önkormányzati rendelkezés 2020. május 23-tól visszavonásra kerül. A továbbiakban a központi szabályokat kell betartani, tekintve hogy a 168/2020. (IV. 30.) Kormány rendelet előírja az üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszköz (például orvosi maszk, sál, kendő) viselését.
• A felsőnyáregyházi „Tófenék” játszótér 2020. május 21-től ismét használható, az alsónyáregyházi pedig – a szükséges karbantartási munkálatok elvégzését követően – 2020. június 6-tól vehető ismét birtokba.
• A Kovács István Művelődési Házat és az Idősek Napköziotthonát továbbra sem biztosítjuk rendezvények, összejövetelek megtartásához.
• A Baranyi Ferenc Könyvtár és a Kaszner Margit Múzeum továbbra is zárva tart.
• Az önkormányzati kisbusz szolgáltatás továbbra is szünetel.
• Továbbra is érvényben van az a kormányzati rendelkezés, miszerint a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet kizárólag 9.00 óra és 12.00 óra között látogathatja, és a korhatár alattiak ezen időtartam alatt nem.
• A vendéglátóhelyeken (pl. étterem, kávézó, cukrászda, büfé, presszó) megengedett a tartózkodás és a fogyasztás az asztaltársaságonként értendő legalább 1,5 méter védőtávolság megtartása mellett.
Tájékoztatás a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről
A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény (továbbiakban: Törvény) 400-407. § alapján, néhány engedélyköteles tevékenység bejelentés alapján gyakorolható.
Ellenőrzött bejelentés teendő a jegyző hatáskörébe tartozó alábbi ügyekben:
- kereskedelmi működési engedély,
- telepengedély,
- zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos hatósági engedély,
- jegyző engedélyéhez kötött kutak kivitelezéséhez, létesítéséhez, fennmaradásához
engedély kiadásával kapcsolatos ügyek.
Tájékoztató a 40/2020. (III. 11.) kormányrendelettel elrendelt veszélyhelyzet időtartama alatt érvényben lévő rendkívüli szünetben biztosított óvodai napközbeni felügyeletről: Az óvodai ügyeletet munkanapokon azon fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára kell biztosítani, akiknek a szülője vagy más törvényes képviselője igényli. Az ügyeletet a Nyáregyházi Napsugár Óvoda nyitvatartási idejében reggel 6 órától 17 óráig biztosítja.
































































































